Lemezjátszó: hogyan alakítja a tű zenévé a lemez barázdáit

A lemezjátszó úgy játssza le a zenét, hogy a tű követi a lemez spirális barázdáját, és annak apró hullámai rezgésbe hozzák. A rezgésből aztán hang lesz: a régi gramofonnál vékony hártyán és tölcséren keresztül, a modern készüléknél mágnesen és tekercsen át elektromos jellé alakul, amelyet az erősítő felerősít.

Egy lemezjátszómodellen ezt három részen láthatod: a tányéron, a tűt tartó hangkaron és az áttételeken, vagyis a fogaskerekeken, amelyek a tányért forgatják. Az egyenletes forgás segít a hangnak megtartani a magasságát, a tű súrlódása a barázdában pedig fokozatosan koptatja a lemezt és a tűt is.

Hogyan válik a tű mozgása a barázdában hanggá

A hang a lemezen a barázda alakjaként van eltárolva. A lemezt egy gép vágja, amely a hang mozgását belevési a barázda falába, a lejátszás pedig fordított irányban megy: a tű (szakszóval a hegy) végigcsúszik a barázda falán, és annak hullámai szerint rezeg. A hangkar, amelyen a tű ül, lassan halad a lemezen, mert a barázda vezeti.

A régi gramofonnak nincs szüksége áramra. A tű egy vékony hártyához kapcsolódik a hangdobozban. A hártya a tűvel együtt rezeg, megmozgatja a levegőt a hangkarban, a levegő pedig a tölcsérbe jut, amely a hangot a szobába továbbítja. A tölcsér a hangkartól fokozatosan szélesedik, ami segít a hangot a keskeny csőből a nagy térbe átvinni.

A modern lemezjátszó a rezgéseket árammá alakítja. A tű vékony száron ül, amely a hangszedőben mágnest mozgat a tekercsek között, vagy tekercseket a mágnes terében. A mozgás a tekercsben kis elektromos feszültséget kelt, amely megfelel a barázda alakjának. Az erősítő felerősíti, a hangszóró pedig ismét hangot csinál belőle.

A barázda alakja korszakonként más. Berliner lapos lemezeinek barázdájában a tű oldalirányban rezeg, Edison hengerein viszont a barázdában fel-le irányú mozgás volt. A sztereó lemezek barázdafalai 45 fokkal meg vannak döntve, és minden fal egy csatornát hordoz, a bal vagy a jobb oldalit.

Miért kell a tányérnak egyenletesen forognia

A tű a barázda alakját követi, de a hang magassága attól is függ, milyen gyorsan fut a barázda a tű alatt. Ezért a lemezeknek meghatározott fordulatszámuk van: percenként 33⅓, 45 vagy 78. Ha rosszat állítasz be, a lemez nem sérül meg, de a zene túl gyorsan vagy lassan szól majd, ezért hallgatás előtt ellenőrizd a lemezen a fordulatszámot.

A sebességnek is egyenletesnek kell lennie. Ha ingadozik, a hang magassága is ingadozik: a lassú ingadozás hullámzó hangként szól, a végletes esetben pedig a zene úgy hangzik, mintha részeg lenne.

Az egyenletes forgás nem magától értetődő. Hangos résznél a barázda kissé fékezi a tányért, főleg az egyszerűbb hajtásoknál. A nehéz tányér lendkerékként viselkedik: a sebessége lassan változik, nem ugrásszerűen, ezért egyes lemezjátszókban ilyet használnak.

A régi gramofon ezt mechanikusan oldja meg. Az első készülékekhez végig valakinek kellett forgatnia a hajtókart. Később a hajtókarral egyszer felhúztak egy rugót, a fogaskerekek az energiáját a tányérra vitték, a centrifugális szabályozó pedig, jellemzően három rugókra szerelt súly, stabilan tartotta a sebességet.

Miért kopnak a lemezek és a tű

Lejátszás közben a tű a barázda falához dörzsölődik, és a súrlódás mindkettőt koptatja: a lemezt és a tű hegyét is. A kettő közé kerülő finom por finom csiszolóporként viselkedik.

A kopott tű a lemezt is károsítja: a hegyén éles szélű lapos felületek keletkeznek, amelyek tönkretehetik a barázdát. A nagyobb tűnyomás gyorsabban koptatja a lemezt, ezért a tűnyomást a lemezjátszó útmutatója szerint állítsd be.

Nem lehet rögzített óraszámot megadni, amely után a tűt cserélni kell, mert az a tűnyomástól, a hegy alakjától és a tisztaságtól függ. Ha a hang annyira romlik, hogy meghallod, a tű már egy ideje kopott lehet.

A régi tölcséres gramofonoknál a hangkar is koptatta a lemezt. Egyes régebbi gépeken a tölcsér mereven kapcsolódott a tű hangdobozához, így a barázdának a tölcsér súlyának egy részét is húznia kellett, és egy nagyon nehéz tölcsér már néhány lejátszás után elkoptathatott egy lemezt. Ezért később a tölcsért a helyén rögzítették, a hangkart pedig csuklóval kapcsolták hozzá.

A kopást három ellenőrzéssel lassíthatod:

• Por. Hallgatás előtt egy puha ecsettel húzz végig a lemezen és a tűn. A barázdában lévő por csiszolóporként hat.
• Tűnyomás. Állítsd be a lemezjátszó útmutatója szerint. A túl nagy nyomás koptatja a lemezt, a túl kicsi torzíthatja a hangot.
• Tű. Ha eltűnnek a magasak, és a hang piszkos, ellenőrizd a tűt, és az útmutató szerint cseréld ki.

Mire figyelj egy lemezjátszómodellen

A fából készült lemezjátszómodellnek nem kell szólnia, de ugyanazt az alkatrészláncot mutatja: a hajtást, a tányért, a tűs hangkart és a tölcsért. Hogy a modellen melyik van meg, és hogyan működnek, az útmutatójából tudod meg; az alábbi eljárás csak támpont ahhoz, mire figyelj.

1. Tányér és áttételek. Ha a modellt hajtókarral hajtod, forgasd lassan, és figyeld a tányért. A sima mozgás azt mutatja, hogy az áttételek egyenletesen dolgoznak. Ha a tányér elakad, rángat, vagy mindig ugyanazon a ponton akad, ott súrlódás lehet, megtalálásáról pedig az elakadó szerkezetről szóló cikk szól.
2. Hangkar a tűvel. Nézd, hogyan fordul a hangkar a csuklóban, és hogyan ér a tű a lemezhez. Egy igazi lemezjátszón a tűnek könnyedén kell ráfeküdnie a lemezre, mert a túl nagy tűnyomás koptatja a lemezt. Ha a modellen a hangkar nehezen mozog vagy dörzsölődik, ellenőrizd az útmutatóban, hogy a csukló jól van-e összeszerelve.
3. Tölcsér vagy hangszóró. Ha a modellen van tölcsér, figyeld meg, hogyan szélesedik a hangkar melletti keskeny résztől a nyílásig. Így jut el egy igazi gramofonon a hang a szobába.

Ugyanez a megfigyelési mód más szerkezeteknél is segít, például a kakukkos óráknál.

A katalógusban található mechanikus lemezjátszómodell ezen részek némelyikét mozgás közben mutatja. Pontosan melyiket, azt a leírásából tudod meg.

Gyakori kérdések